Jelenetpályázat

Jelenetpályázat
jan
16

Jelenetpályázat

 

A Regénytár irodalmi portál jelenetíró pályázatot hirdet, amelynek keretében az alábbi médiahírből írt, vagy ahhoz kapcsolódó jeleneteket várnak:
"Receptre kaphatnának szexet a rászorulók Németországban
A németországi Zöld Párt egyik képviselője állt elő azzal az ötlettel, hogy a hatóságok állhatnák a beteg és rászoruló emberek igénybe vett szexuális szolgáltatásait, írja a Time. Ehhez orvosi igazolást kellene bemutatni a szolgáltatás szükségességéről, és bizonyítani, hogy a beteg nem tudja kifizetni a költségeket.
A prostitúció 2002 óta legális az országban, a mostani elképzelés pedig a Hollandiában már működő rendszeren alapulna. Németországban ugyanis egyre több szexmunkás tűnik fel az idősotthonokban, a szolgáltatásaik pedig jót tesznek a bentlakók egészségének.
Az ötletet ugyanakkor nem fogadták kitörő örömmel. A Szociáldemokrata Párt képviselője, Karl Lauterbach például azt mondta, hogy az országnak nincs szüksége arra, hogy fizesse az idősotthonokba járó prostituáltakat, pláne nem receptre.” (Forrás: index.hu)

 
A pályázat részletes kiírása itt olvasható: regenytar.hu

 

Beérkezési határidő: 
2017. 02. 15. éjfél
Eredményhirdetés: 

2017. február 28.

További információ: 




1 hozzászólás

Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.
Könyvrendelés