dec
19
juditti, h, 2016-12-19 22:29
Nemere István eme írása számos önéletrajzi elemet tartalmaz, ám semmiképpen sem nevezhető komplett önéletrajznak, vagy a hagyományos értelemben vett önéletrajzi regénynek. Nemere formabontó, ami nem meglepő, hiszen aki ismeri egy kicsit, tudja, hogy a szerző nem uniformizálható.
Persze, Nemerét mindannyian ismerjük, legalábbis mi, magyarok, akik szeretünk olvasni, aztán ebből a regényből rájövünk, hogy dehogy ismerjük. Tudjuk, hogy mindig meg tud lepni bennünket valamivel, ezért előre számítunk rá, hogy ne lepődjünk meg annyira, aztán elolvassuk az Őrült regényt és jól meglepődünk.
A történet izgalmas, mozgalmas, humoros, könnyen és gyorsan olvasható, ám kevésbé könnyen emészthető. Az olvasó bizonytalan, hogy mit higgyen el, miben kételkedjen, aggódjon-e valami miatt vagy csak mosolyogjon az egészen. Nemere folyamatosan a valóság és a fikció határán lebegteti olvasóját, miközben alaposan megtúráztatja a végtelen idő és tér dimenzióiban.
Sokan hajlamosak Nemere regényeire rálegyinteni, mintha az egész csak a „ponyva” kategóriába tartozna, mindenféle szépirodalmi érték nélkül, holott kifinomult, mégis szurkálódó humora, kifogástalan magyar nyelvezete, és az a határtalanul széles látókör, amivel rendelkezik mindenképpen elismerésre méltó. "Minél nagyobb lesz ismereteink gömbje, annál nagyobb felületen találkozik az ismeretlennel" – mondta nagyon találóan Tímár György. Nemere pedig ezt a gömböt tágítja minden egyes munkájával, mert nemcsak történetet mesél, de új ismereteket is ad, és új kérdéseket, új nézőpontokat ébreszt bennünk.
Szívből ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik ismerik, vagy ismerni vélik Nemerét, akik kedvelik az írásait, és azoknak is, akik nem, mert sose lehet tudni…