Levelet kaptam (03)

Levelet kaptam (03)
nov
10

Levelet kaptam
Európai vidrától

 
Mivel felelősnek érzem magam Földünk élőlényei iránt, elhatároztam, hogy szót emelek érdekükben. Küldtem egy kör e-mailt az összes jelenleg veszélyeztetettnek minősített faj képviselőjéhez, melyben megkértem őket, hogy meséljenek egy kicsit magukról.
Úgy vélem, ha tudomást szerzünk róluk, ha valamelyest megismerjük őket, talán jobban odafigyelünk és vigyázunk rájuk.

A harmadik levél is Magyarországról jött, a Dél-Dunántúlról:

Tisztelt Emberek! Köszönöm társaim nevében is, hogy figyelemmel, érdeklődéssel fordulnak felénk, Európai vidrák felé. Ily módon lehetőséget kapunk arra, hogy a bemutatkozás mellett eloszlassuk a fajunkkal kapcsolatos félreértéseket. Engedjék meg nekem, hogy levelemet ezzel kezdjem!
Tudjuk, hogy önök közt, sajnos, az a tévhit uralkodik, hogy a vidrák hatalmas pusztítást végeznek a halállományban, mert azt gondolják, hogy mi szórakozásból is ölünk, ezért úgy vélik, hogy bennünket nem védeni, hanem irtani kell, vagy legalábbis védekezni ellenünk. Ez azonban nem igaz.
Egyesek szerint mi napi 6-10 kiló halat elpusztítunk, pedig valójában csak napi fél-egy kiló az a mennyiség, amit ténylegesen megeszünk, azt mondják ránk, hogy mohó vadászok vagyunk, hogy jóllakottan, játékból is halászunk. Nos, a fiatal vidrák két hónapos koruktól fél éves korukig, amíg megtanulnak vadászni, valóban egy kicsit több zsákmányt ejtenek, mint amennyit elfogyasztanak, de a felnőtt vidra mindig megelégszik a táplálkozáshoz szükséges mennyiséggel. Eszünkbe se jut „játékból” gyilkolászni.
Táplálékunk egyébként is változatos, a halakon kívül kétéltűekből, rákokból, esetleg pézsmapocokból és egyéb rágcsálókból, néha gerinctelen állatokból áll. Zsákmányunkat pedig nagyobb ragadozóval, még rókával szemben is sikeresen meg tudjuk védeni.
Másik tévhit velünk kapcsolatban, hogy ha egy területen megjelenünk, akkor ott rövid időn belül túlságosan elszaporodunk. Ezt az elképzelést is cáfolni szeretném, ugyanis egy-egy halász- vagy horgásztó környékén csak erős aszály, vagy kemény téli fagy idején vagyunk egyszerre sokan, amikor a környező kiszáradt, vagy télen befagyott vizektől ide húzódunk vissza. Normális körülmények között egy kisebb tó mellett legfeljebb egy család él.
Ezzel már részben azt is elárultam, hogy kedvelt élőhelyeink a vízfolyások, tavak csendes, növényzettel tarkított part menti területei, amelyek számunkra nagyszerű halászó- és búvóhelyül szolgálnak. Többnyire a víz fölé hajló fák tövében ásunk magunknak lakhelyül olyan kotorékot, amelynek egyik vége a víz alatt nyílik.
A menyétfélék közül mi alkalmazkodtunk leginkább a vizes életmódhoz: áramvonalas testünk és a lábujjaink között feszülő úszóhártyának köszönhetően kitűnő úszók vagyunk. A bundánk víztaszító, a szőrszálak közé pedig levegő szorul, ezért vizes állapotban szép fényes. Zsírréteg nem véd bennünket a kihűléstől, csak bundánk víztaszítósága, zsírossága és tömöttsége. Körülbelül tíz méter mélységbe tudunk lemerülni, és legfeljebb 1-2 percig bírjuk a víz alatt.
Különben időnknek csak kis részét töltjük a vízben vadászattal és játékkal, döntő részben inkább a vízparton, vackunkban pihenünk, alszunk.
Jobbára magányosan élünk, kivéve a párzási időszakot és persze a kölykeit vezető nőstényeinket.
Kölykeink születése a táplálékban bővebb időszakokhoz kötődik. Asszonykáink 62 napig hordják szívük alatt utódainkat, majd 1-5, de leggyakrabban két kicsit hoznak világra, aztán három hónapig szoptatják őket. A kölyök vidrák jelentős ideig, esetleg több mint egy évig is anyjukkal maradnak, és 2-3 éves korukban válnak ivaréretté. Emiatt gyakran megesik, hogy a vidra-asszonyok csak kétévenként vállalnak újabb csemetéket. A hím vidrák nem híresek a családcentrikusságról, a párzási időszak után inkább külön utakon járnak.
Jó esetben tíz-tizenöt évet is megérünk, de természetes élőhelyeinken, sajnos, ennél jóval kisebb a várható élettartamunk.
Ránk a legnagyobb veszélyt élőhelyeink eltűnése jelenti. Csökken a halásztavak száma, a csatornák, és a kisebb vízfolyások aszályos időszakban szinte teljesen kiszáradnak, illetve a vízminőségük jelentős mértékben romlik, emiatt alig találunk magunknak élelmet. Ráadásul gyakori jelenség, hogy az emberek bebetonozzák a vizek partvonalát, és kiirtják a part menti növényzetet, így aztán nem találunk magunknak búvóhelyet.
Sajnos, az is elég nagy baj, hogy az autóutak gyakran keresztezik a vizes élőhelyeket, így bármennyire körültekintőek is próbálunk lenni, sokunk sorsa a vadul száguldozó kocsik kerekei alatt pecsételődik meg. Az lenne a legnagyobb segítség számunkra, ha az autóutak alatt vidramentő alagutakat építenének, ami persze nem csak nekünk, hanem akár a rókáknak, a borzoknak vagy a nyesteknek is esélyt adna a túlélésre.
Köszönöm, hogy figyelemmel olvasták soraimat. Bízom benne, hogy egyszer személyesen is találkozunk majd egy békés horgásztó partján.

Európai vidra
Névjegy:
Európai vidra – Lutra lutra lutra
Gerincesek törzse, emlősök osztálya, ragadozók rendje.
Magyarországon fokozottan védett faj, eszmei értéke: 250.000 Ft.

folytatása következik

Budapest, 2011. július

 

Megjelent:
Lidércfény folyóirat, 2012. VI/5.
Fürkésző folyóirat, Corvin Kiadó, 2012. VIII/5.

 

Könyvrendelés