Vágyom a béka-lét után

Ült a Békekirály a pocsolyában, mélyen,
és merengeni kezdett, úgy, mint minden éjen:
"-Ha nem írták volna el betűjét nevemnek,
halál-nyíl-nyál-nyelvet küldnék a legyeknek.
De a nagy tisztességben emeltszintű trónom,
tekintélyét bizony, egész nap kell óvnom,
S őrzenem kell a békét, ez mi nékem kijár."
Így halt aztán éhen, szegény Békekirály.
Csak szólni kellett volna: - Elrontottad, cseszd meg!
Én javítottam volna, a deletével egyet,
S már is vadászhatna, legyeket, lárvákat,
Nem hagyott vón maga után ebihal-árvákat.
Mert az ki elviseli a hibát, mi apró
előnyhöz juttatja, egy parányit anno,
az megérdemli sorsát vágy-végtelenjének,
(ha lenne itt tanulság, nem vón fars ez ének...)