Fényként
áttetsző lényként fogantam
mint éjben a hajnal
mint jóféle földben a búzamag,
aztán fehéren
tisztán
e világra jöttem.
A kisded-lét egének Napja
aranyba burkolt
és boldogság-kékben cseperedtem.
Az erdők mélyen
a rétek lágyan
lopták rám a zöldet,
majd sűrű feketévé váltam ott,
hol apámra dobták a földet.
A szerelem lángja vörösbe gyújtott
a gyász feketébe zárt.
Le rouge et le noir.
Két-színben játszó éltem
hosszúra nyúlott agóniában
végül szürkévé vált.
Most újra tanulom a színeimet
a B-nél tartok éppen:
bíbor, bézs, bordó és barna
pöttyözi lélek-palettám
szelíden, szépen.
S amint évekké ölelik egymást
a szivárványtestű napok,
karjukban lassan ismét
áttetsző fénnyé olvadok.
10 hozzászólás
Jól van, kedves Davids, de azért nem kell így letorkolnod! Nem csak rád gondoltam, amikor azt írtam, hogy " sokszor az emberek nem tudják értékelni az igazán sokat mondó dolgokat." Én ezzel csak arra céloztam, hogy a méllyebről jövő verseket sokkal nehezebb megfogalmazni, megérteni, és nem is mindenki képes rá hogy így magába nyúljon, kincsét a felszínre hozza. Szóval a komolyabb vers általában ÉRTÉKESEBB! Persze vicces, komikus versekhez is kell tehetség, de az csak a felszín! És ha már a duzzogásnál tartunk, nekem is nagyon tetszett a Hájmonológ. Csak az Ecsetvonás többet ad.
Biztosan mindkét versnek megan a maga értéke, meg a hibája is.
Számomra az Ecsetvonás értékesebb. Írásakor mélyebbre nyúltam önmagamban, és spontánabb folyást engedtem a gondolataimnak (érzéseimnek), tehát ilyen szempontból kevesebb dolgom volt vele, mint a Hájmonológgal, ahol bizony faragnom kellett a rímeket, számolgatnom a szótagokat.
Szóval, akár azt is mondhatnám (bár sarkítás lenne), hogy ez a vers szívből jött, a másikat pedig az agy rakta össze... - de persze nem mondok ilyet...
Kinek a pap, kinek a papné...
Kedves Álmodó,
Te bizonyosan nagyobb vers-szakértő vagy, mint jómagam…
DE én igenis, hogy tudom értékelni „az igazán sokat mondó dolgokat”!
És egyébiránt juditti a „Hájmonológ”-gal is „egy érzést nyújtott át”! Nem is akármilyen Érzést! Ugyanis a Molett Hölgyek öniróniájának érzésvilágát – igen szemléletesen – tárja elénk! És a vers végén pedig – ha alaposan végigolvastad volna – a Büszke Molett Hölgyek érzésvilágát!
Tehát, Kedves Barátom, a „Hájmonológ” egyáltalán nem „egy humoros vers, amin mulat az ember, aztán elfelejti.”
Ha olvastad volna hozzászólásomat /alaposan/; nem azt mondtam, hogy nem tetszik az „Ecsetvonás”. Csupán azt: hogy jobb vers a „Hájmonológ”! Punktum.
Kedves Juditti! Nekem az Ecsetvonás határozottan jobban tetszik, mint a Hájmonológ. Csak az a helyzet, hogy az emberek sokszor nem tudják értékelni az igazán sokat mondó dolgokat.Ezzel a versel egy érzést nyújtottál át, ami - legalábbis nekem - sokkal többet jelent, (előre is bocsánat) mint egy humoros vers, amin mulat az ember, aztán elfelejti.
„A kisded-lét egének Napja
aranyba burkolt
és boldogság-kékben cseperedtem.”
Ez az idézet különösen szép.
Az egész vers korrekt, szép, kerek.
De a Hájmonológ akkor is jobb költemény.
Mert egyénibb!
Köszönöm, Quasimodo.
Szerintem is szép.
Köszönöm az elismerést.
Szép érzések ringattak ölükben, amikor ez a vers született - talán ez érződik rajta...
nagyon szép