Töltőtroll Pályázat

Töltőtroll Pályázat

Töltőtroll Pályázat

 

A Rúna Tábor Szerepjátékos és Kulturális Egyesület és a Mentálcsavar Klub közösen hirdeti meg a vállakozó szelleműek számára új novellapályázatát.

A jelentkezők három műfajban próbálhatják ki képességeiket: fantasy, horror és science fiction (a három műfaj egy kategóriának számít).

A leadott pályaműveknek az alábbi kritériumoknak kell eleget tenniük:

- a mű terjedelme legfeljebb harminchárom ezer (33.000) karakter lehet;
- továbbá az alkotásoknak egy közös téma köré kell épülniük, ami az „ármány és árulás”

A jelentkezés menete: a műveket (vagy reprezentációjukat) a mentalcsavar@gmail.com illetve az info@runatabor.com címekre várják. Az e-mail tárgyként a „Töltőtroll Pályázat” szerepeljen.
A pályaműveket MINDKÉT megadott e-mail címre el kell küldeni. Mellékelve várják a jelentkező nevét, e-mail címét és telefonszámát.

A jelentkezés feltétele: amatőr szerzők jelentkezését várják, vagyis a jelentkezőnek egyetlen műve sem jelenhetett még meg hivatalos kiadványban (hivatalos kiadvány: ISSN/ISBN számmal rendelkező kiadvány). Minden pályázó egy pályaművel nevezhet.

Egy kilenc főből álló zsűri fogja előre meghatározott szempontok alapján értékelni a leadott műveket.

Díjazás:
Első hely: 10.000 Ft, illetve értékes tárgyi jutalom
Második hely: 5.000 Ft, illetve értékes tárgyi jutalom
Harmadik hely: értékes tárgyi jutalom

Minden további pályázó kénytelen lesz beérni az eredményhirdetéskor csapott fergetes bulival.
A díjazást teljes mértékben a szervező klubok biztosítják.

Eredményhirdetésre akkor kerül sor, ha legalább öt pályamű érkezik. A műveket és alkotóik neveit a klubok honlapjain/blogjain fogják közzétenni és a nyerteseket e-mailben értesítik.

Minden pályázó a jelentkezéssel elfogadja, hogy más szerzői jogait nem sérti meg, tanúsítja, hogy a mű még nem jelent meg hivatalos kiadványban és beleegyezik művének a pályázat szervezői által való megjelentetésébe a megfelelő oldalakon (természetesen neve vagy írói álneve feltüntetésével).

A szervezőség, amennyiben nem találja megfelelőnek a beérkezett művek számát vagy színvonalát, megtagadhatja a nyertes kihirdetését.

Beérkezési határidő: 
2010. 08. 31.
Eredményhirdetés: 

2010. szeptember 25/26. Budapest





34 hozzászólás

juditti

Jól van. Smile

Noname Watanabe

MInden visszaszívva, kis késéssel, de megkaptam a nyereményt. Wink

Gábor

Persze, a pályázó a hülye meg a tuskó, amiért nem megy fel x-száz kilométert megtéve egy eredményhirdetésre, amelyről azt sem tudja, nyert-e, vagy csak tapsoló közönségnek kell...

Szerintem az ilyen pályázatoknál ki kellene írni, hogy csak az induljon, aki megy smúzolni az eredményhirdetésre (vagyis aki Pesten lakik), aki nem tud elmenni, mert vidéki, mert nincs kocsija, nincs felesleges párezer forintja vonatra, az ne is pályázzon.

juditti

No, remek. Sad
Most már ez lesz a trend a pályázatkiíróknál?

Noname Watanabe

A három dobogósból egy sem tudott elmenni eredményhirdetésre - nem tudom, a másik két díjazottal mi a helyzet, de engem nem kerestek meg a pályázat zsűrijétől/szervezőitől, hogy mi módon vehetném át a díjamat - kuncsorogni meg nem fogok...

juditti

Gratulálok a nyerteseknek!

Liliana

Én kaptam tőlük levelet, és a díjátadóról van hír a honlapukon is.

Gábor

Valami hír az eredményhirdetésről?

juditti

Örülök neki. Smile

Betty

köszi, Juditti:) Elküldtem és vissza is jeleztek, szóval megnyugodtam...

juditti

Igen, ma még elküldheted.
Sok sikert! Smile

Betty

Sziasztok!
a leadás ideje azaz 31.-e azt jelenti, hogy még ma elküldhetem?
lécci válaszoljatok mert nagyon fontos
köszi
Betty

juditti

A "hamarosan megjelenik" semmiképpen sem a "már megjelent" kategória... Smile

Naki

Üdv!
Az, hogy hamarosan megjelenik egy hírlapban két versem, az kizáró oknak számít?
Amúgy nem írtam erre a pályázatra még semmit, szóval különösebben nem számít, csak gondoltam rákérdezek.Smile

juditti

Kedves Dini,
köszönöm a figyelmedet és a hozzászólásodat. Számítok az aktivitásodra. Wink
Járj sikerrel minél több pályázatnál!

Balogh Dini

Kedves Juditti!

Kevésbé a pályázathoz, inkább az oldalhoz szólnék hozzá. Az igazság az, hogy már a második pályázatra is írtam, amit az oldaladon találtam és kezdtem magam egy kicsit "kémnek" érezni, hogy itt le-lelesem a pályázatokat, ugyanakkor nem jelentkezem és létezésemet csak talán - egy IP címmel látod.
Meg szeretném köszönni, hogy létrehoztad ezt az oldalt, nagyon nagy segítség.
A "Liget folyóirat"-nak én küldtem el az emailt, mellékesen most sem találtam a pályázati kiírást az oldalukon (lehet, hogy nekem vannak nehézségeim az összetettebb honlapok kapcsán).
Általában egy pályázati kiírást többször el szoktam elolvasni, és eddig mindig hiányérzetem volt, de én ilyenkor előszeretettel kérdezem meg a kiírót.
Most várom a Mentálcsavar levelét, mert azt nem írták le milyen formátumban szeretnék megkapni a pályamunkákat.
Még egyszer köszönöm azt, hogy segítesz nekünk - zöldfülűeknek és, ha valami plusz infot megtudok, innentől igyekszem megosztani!

Dini

Kriszti

Jujj, ezt én is megtapasztaltam!! Egy mesémet beküldtem egy pályázatra - ami már egy mesekönyvben megjelent. Nos, helyezést amúgy sem értem el vele, de azért volt, aki kedvesen figyelmeztetett a hozzászólásával, hogy lebuktam Smile Akkor elcsodálkoztam, hogy egyesek milyen figyelmesek; nekem eszembe se jutott volna se utánanézni, de főleg leleplezni... Bár, jogos volt és ilyenkor az ember bűnhődjön Smile

Quasimodo

Mielőtt beküldtem az írásomat, érdeklődtem, mert az enyém is jelent meg honlapon. Hol máshol teszteltem volna? Azt válaszolták, csak az írott média számít, ha valaki felrakta a blogjába, nem. Óvatosságból természetesen letöröltem, ahol volt, és utána küldtem be.
Kíváncsiságból és is beütöttem a Google-be a címeket és a novella rész harmadik helyezettje egy másik pályázaton is ért el helyezést. Nem vagyok lebuktató típus, nem léptem tovább, csak megjegyeztem, hogy senki nem ellenőrizte a helyezést elért műveket.
Egyébként a honlap fórumában páran támadták a zsűri döntését, főleg a verseket. Szinte minden második ember ír verseket az élete során, és a versírók ötöde meg van győződve róla, hogy az övé a legjobb. Holott csupán nyomelemekként akadnak olyanok, amelyben nincsenek kínrímek, ragrímek, közhelyes szavak, nem sugárzik belőlük erőltetettség, és nem hasonlítanak korábbi költők verseire.

juditti

Ott azért óvtak, mert addig még nem publikált írással lehetett nevezni, az én versem meg már megjelent korábban a neten.
Végül megkaptam a díjat egy kis várakozás után, mert hivatalosan a "publikált" nincs egyértelműen definiálva. (Idén már korrigálták a kiírást.)
Hozzáteszem, hogy nem volt szándékom sem a zsűri idegeit húzni ezzel, sem pedig csalni. Egyszerűen figyelmetlen voltam, kapkodtam, amikor a pályázatot beküldtem (pedig ez nem jellemző rám). Igazából magam sem értem.
Én elfogadtam volna az óvás jogosságát, ha a zsűri aszerint dönt, de persze rosszul esett a hátba támadás.

Quasimodo

(az Aranytíznél pl. megóvták az én versem díjazását...)
Írhatnál erről. Azt tudom, hogy az Aranytíz fórumában páran kritizálták a zsűri döntését, de azt hittem, több nem történt.

juditti

Jó kérdés.
Gyanítom, hogy rábízzák a pályázókra.
Arra gondolok, hogy ha kihirdetik a végeredményt, és véletlenül olyan szerző nyer, aki már nem "amatőr", akkor úgyis lesz valaki, aki megóvja a dolgot... Sajnos erre lehet számítani - saját tapasztalat (az Aranytíznél pl. megóvták az én versem díjazását...) Sad

Mab Tee

Én is igazságtalannak érzem a kiírást, ugyanis nem tesznek különbséget mondjuk a lírai meg a prózai megjelenés között, az idegen nyelvű megjelenéseket már nem is említem. Ráadásul, manapság már szinte minden kiadványra kérnek ISBN számot, függetlenül attól, hogy 50 vagy 500 példányról van szó, legyen az magánkiadás vagy másik.
Az "amatőr-profi" ISBN szám szerinti megkülönböztetése finoman szólva is nevetséges. Sejtem, mi lehetett ezzel a kiírók célja, csak ezt egy kicsit másképp kellett volna megfogalmazni.
Kérdés: Hogyan ellenőrzik, hogy valakinek az írása megjelent-e hivatalos kiadványban?

juditti

Sok sikert kívánok nektek! Smile

Gyaloggalopp! Szerintem az nem gond, ha csak az egyik hangsúlyos, csak érezni lehessen a másik jelenlétét is.
Ez persze csak szubjektív véleményem.

gyaloggalopp

Hm... Ma futottam egy szenzációsat a jégesőben vagy másfél órán keresztül, s megfogant pacallá ázott elmémben egy igencsak skizo történet. Már el is kezdtem írni, igaz, félek, kicsúszok majd a 33000 karakterből, de vigyázok. Viszont most, hogy lassan összeállt a fejemben a mű, elgondolkodtam, hogy mennyire legyen vajon "ármány2 és mennyire "árulás" - mert az egyik nagyon jellemzi a történetet, de a másik nem annyira. Vajon elfogadják "egynek" akkor is, ha nem annyira árulás?

Sok sikert mindenkinek! Smile

Hm... úgy elküldeném egy már régen elkészült írásomat pedig... De ez az ötlet sokkal jobban tetszik! :-S

Sityu Stewe

Na Amanda Talizunk a dobogón;)

Sityu Stewe

Én már meg is írtam:P
már csak az uccsó kézírásos oldikat kellene legépelnem de kinek van kedve -.-
3 óra alatt összehoztam:P

Amanda

Imádom, imádom, imádom!
Nagyon tetszik a pályázat, pont nekem való!Smile

juditti

Attól tartok, hogy a pályázat kiírójának joga van eldönteni, hogy kinek a művét várja... bár azt gondolom, hogy az "amatőr-profi" meghatározása valóban egy kicsit más, mint ami a kiírásban szerepel...
Sok sikert kívánok minden pályázónak, és türelmet azoknak, akik itt most nem nevezhetnek!

Damien

Én is osztom a véleményedet
Igaz, hogy önálló kötetem még nekem sem jelent meg, de több antológiában és folyóiratban is jelent meg novellám -- egyelőre mégsem érezem magam profinak - majd tíz könyv után Smile

EA

*azzal. Párdon, elírtam kicsit.

EA

Én személy szerint kicsit igazságtalannak érzem a pályázati kiírást. Nekem négy és öt évvel ezelőtt megjelent két-két versem egy félig önköltséges antológiában, amit mellesleg nem reklámoznak túl sűrűn. Ettől már nem vagyok amatőr?
Az, hogy azok a sajnos eléggé semmitmondó kötetek ISBN számot kaptak, meg lettem fosztva egy lehetőségtől. Szerintem ez nem túl fair. Amatőrnek minimum azokat mondanám, akiknek saját, önálló kötete még nem jelent meg. Vagy mint pl más pályázatoknál is, csak arra készült, máshol be nem mutatott, meg nem jelent műve(ke)t várnak.
Wáááh. Bocsánat a kiakadásért, de azt hiszem nem csak a magam nevében beszéltem.

Névtelen

"szerinted több művet is be lehet küldeni?"

Szerintem elöbb olvass, aztán kérdezz!

"Minden pályázó egy pályaművel nevezhet."

Névtelen

Szia Juditti!
Nagyon tetszik a pályázat, szerinted több művet is be lehet küldeni?
Előre is köszi. Smile

öt mínusz három egyenlő
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés