Pályázati feltételek:
- nevezhetnek nyugdíjasok, idősek
- egy személy legfeljebb 1 pályázatot nyújthat be
- nevezni lehet verssel, novellával amelynek terjedelme nem haladja meg a 4-5 oldalt
- téma szabadon választható
- egy pályázat tartalmazhat maximum 3 verset és egy novellát
- a pályázaton az írógéppel vagy számítógépes szövegszerkesztővel elkészített pályamunkák vehetnek részt
- a pályázat jeligés, ezért a pályaműveken kizárólag a jeligét kell feltűntetni
- külön lapon kell szerepeltetni a pályázó nevét, címét, telefonszámát és elektronikus címét
- a pályázatok beadhatók postai úton (2800 Tatabánya, Hadsereg u. 98.) vagy elektronikus formában (info@banyaszmuvhaz.hu)
A pályázat ünnepélyes zárása a Díjkiosztó Gálaműsor lesz, ahol elhangoznak a díjazott és kiemelt pályaművek, melyek szerzői megkapják az ezekből összeállított "Őszidő 3" válogatás kötetet.
A beküldött pályamunkákat a pályázatot lezáró díjkiosztó gálaműsort követő 90 napig őrzik meg. Amennyiben szeretnék a pályázók ezeket visszakapni, a pályázatok mellé e célból felbélyegzett válaszborítékot is mellékeljenek!
A pályázatot kiíró intézmény a szerzői jogi kérdésekben nem foglal állást.
A pályázatot támogatja a Nemzeti Kulturális Alap és Tatabánya Megyei Jogú Város.
A Díjkiosztó Gálaműsor időpontja: 2011. január 22.
a Magyar Kultúra Napja
06/34/311-639 és 06/30-536-8301
info@banyaszmuvhaz.hu
www.banyaszmuvhaz.hu


13 hozzászólás
Sajnálom, hogy így jártál.
Kaptam egy kedves levelet a Bányász Művelődési Háztól, hogy bekerült a pályázati novellám az Őszidő III. antológiába. Mellette egy szép kis meghívó a január 22.-i gálára. Juj! Nagyon örültem! Repestem fel és alá, már gondolatban készültem elmenni, felolvasni, számolgattam hány kötetet vennék belőle.
Vigyázat, nem korrektek!
A levél mellé volt csatolva a felolvasandó novellám. Ezen kicsit csodálkoztam, mert én már csak tudom, hogy mit írtam. Aztán megnéztem jobban, és megdöbbentem. A pályázati kiírás szerint 4-5 oldalas írásokat vártak. A beküldött novellám 2,3 oldal volt. Ehhez képest, mint kiderült úgy került volna be az írásom az antológiába, hogy több, mint a felét úgy kivagdosta valaki, hogy teljesen értelmetlen, silány ostobaság lett belőle! Ezek után megtiltottam a közlését.
Én is azt szeretném tudni hogy mikor kapunk hírt erről, és a karácsonyi pályázatról?
Szeretném ha email-ben értesítenének a pályázattal kapcsolatban az illetékesek! Nem szeretnék csalódni!
Üdvözlettel:Teréz
Kedves Dannysnack,
nekem sincs több információm erről a pályázatról, ezért azt javaslom, hogy a kérdéssel kapcsolatban a megadott e-mail címre írjon!
Sok sikert!
Azt szeretném megkérdezni, hogy az eredményhirdetés csak 2011 január 22-én lesz?
előtte e-mailben vagy máshogy nem tudhatjuk meg az eredményeket?
köszönöm előre is!
Kedves Teréz,
sok sikert kívánok a pályázatokhoz!
Ezeket természetesen nem én írtam ki, csupán összegyűjtöttem őket. A Beszélgetős oldalon megtalálhatja a miért-re is a választ.
Kedves Judit! Már közel negyven éve írok gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Ilyen pályázattal még nem találkoztam, hogy nem turkálnak a pályázó zsebében, hanem elsősorban a szakmai értékekre fektetik a hangsúlyt. Feltenném a kérdést: Ezt miért csinálja?
Különben szeretnék indulni a kiírt pályázataikon.
Üdvözlettel:Tulok Teréz Zalaszabar Zala megye
Egyetértek veled.
Na most nem nyelvészkedni akarok, de jobban is meg lehetett volna fogalmazni, akkor még egyértelműbb lenne. A "nevezhetnek nyugdíjasok, idősek" helyett lehetne:
1. nyugdíjasok, idősek nevezhetnek
2. nevezhetnek: nyugdíjasok, idősek
Kedves Izeke,
jól értelmezed a kiírást.
Ha jól értelmezem a kiírást, csak nyugdíjasok és idősek nevezhetnek a pályázatra?
Kedves Ágota,

szerintem nem kell ezt nagyon bonyolítani.
A mail-ben csatolva küldd az írást, de azon csak jelige legyen, illetve legyen csatolva egy másik dokumentum, amin szintén szerepel a jelige, és a valós adataid!
Gyanítom, hogy beérkezéskor mentik a csatolmányokat, így elválasztják a mail-től.
Ha még van benned bizonytalanság ezzel kapcsolatban, akkor bátran kérdezz ezen a címen: info@banyaszmuvhaz.hu !
Sok sikert kívánok!
Kérdezni szeretnék.
A pályázat jeligés, de ha én email-ben küldöm el az írásomat, akkor az adataimat hogyan, miképp juttassam el?
Postai úton később, vagy később (de mennyivel ) egy másik e-maiben?
A választ előre is köszönöm.