NKA 2602

NKA 2602

Alkotói vissza nem térítendő támogatás
A Szépirodalmi Szakmai Kollégium Pályázati felhívása

 

Altéma kódszáma: 2602
A kollégium nem kíván önrészt és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.

A kollégium 40 alkotói támogatást szándékozik kiadni 10 hónapos időtartamra írók, költők, kritikusok, irodalomtörténészek számára. A támogatás összege havi 100 000 Ft.
A Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete felajánlása alapján 30 millió, a kollégium saját keretéből 10 millió forint.

Pályázni csak új magyar nyelvű mű létrehozására lehet. Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be egy kézirat megírására.

A mű végső elkészítési határideje 2012. június 30.

A pályázathoz csatolni kell a megvalósítandó mű szinopszisát (tanulmány-, illetve verseskötet esetében a kötet tartalmi tervét); valamint szakmai önéletrajzot, és a mű várható munkacímét.

Határon túli pályázó esetében a támogatás utalása a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon kötelezően feltüntetett pénzügyi lebonyolítón keresztül történik, a majdani szerződésben meghatározott feltételek szerint

Nem nyújthat be pályázatot az az alkotó, akinek 2007-2010 között a Szépirodalmi Kollégium alkotói támogatást ítélt meg.

A támogatásban részesülő alkotók a jelzett időszak lejártával kötelesek az elkészült kézirat egy példányát az NKA-hoz szakmai beszámolóként benyújtani. A kézirat szakmai elfogadásának feltétele, hogy az elkészült mű a támogatott pályázat megvalósításának legyen tekinthető.

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium döntésekor a pályázó eddigi szakmai teljesítményét és pályázatának minőségét (tervének kifejtettségét, eredetiségét, megvalósíthatóságát stb.) mérlegeli.

Rendelkezésre álló keretösszeg: 40 millió forint.

Részletes kiírás itt: NKA

A pályázatok 1 példányban nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére. (H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.

Beérkezési határidő: 
2011. 05. 04.
Eredményhirdetés: 

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak. A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

További információ: 

Pályázattal kapcsolatos felvilágosítás az NKA Igazgatósága ügyfélszolgálatától kérhető az 1/327- 4444 és az 1/327- 4445 telefonszámokon. (Munkaidőben.)
NKA

 





42 hozzászólás

juditti

Kedves sheni, kérlek, mesélj nekem is!

F. Kriszti

Engem is érdekelne, Sheni Smile

Quasimodo

Kedves Sheni, a legnagyobb problémám, hogy műszakban dolgozom. 12 órás műszakok, minden negyedik nap éjszaka, amit képtelen vagyok szellemileg kiheverni. Állandó szellemi fáradtság, koncentrálási képesség hiánya a jellemzőm, ami miatt képtelen vagyok az írásra összpontosítani. Évente egy, vagy két novellám születik, azok is átlagosak, olyanok, amilyeneket bárki tud írni.

Valakinek azt írtam: „Tapasztalataim szerint pályázatot szokatlan, vagy profi művel lehet nyerni. Profi író nem vagyok, marad a szokatlan. Vagyis, azon kívül, hogy érzelmileg megérintjük az olvasót, mint ahogy pl. a tragédiákról szóló írások teszik, amikkel partot lehet rekeszteni, olyant kell írni, ami – bár jelen van az életünkben - nem hétköznapi. Új eset, új szemlélet, új stílus kell. Sajnos ennek nem igazán tudok megfelelni, de próbálok.”

(Mellékesen jegyzem meg, hogy a profi írók zöme beleesik abba a hibába, hogy tökéletesen alkotott mondatokkal, hibátlan stílussal, írnak érdektelen témáról. A pályáztatóknak tetszik az alkotásuk a minőségi stílus, élvezetes mondatok miatt, de az olvasók átlaga számára unalmas, mert őket nem a stílus, hanem a téma érdekli. Egy átlagember a huszadik oldalra megszokja a stílust, és ha nem elég érdekes, izgalmas a tartalom, félredobja a könyvet.)

Töprengem ezen a pályázaton, jól jönne a pénz, de ahhoz túl kevés, hogy fizetés nélküli szabit vegyek ki fél évre, és csak az írásra koncentráljak. Hárman kell élnünk belőle. Szabi nélkül pedig soha nem leszek elég kipihent az íráshoz. Mindazonáltal kokettálok a gondolattal.

Érdekel a tapasztalatod, megírhatod akár levélben is.

sheni

Quasimodo, írj, ha komolyan gondolod, mesélek, szívesen

Quasimodo

Jövőre meg kellene próbálni...

juditti
F. Kriszti

Persze, én is gratulálok, csak csalódott vagyok... Tudom ugyanakkor, hogy elsősorban olyan ember munkáját várták, akinek van "szakmai teljesítménye" Sad

F. Kriszti

Óóóóóóóó....

juditti

Gratulálok a nyerteseknek!

sheni

Kriszti, szerintem ez van fenn Sad

F. Kriszti

Szerintetek ez a márciusi vagy a májusi beadási határidős???

F. kriszti

Egy szépirodalmi pályázati eredmény már fenn van a honlapon!

pankadraga

Köszönöm a villám választ Smile

F. Kriszti

Az NKA oldalán is fenn lesz, de sztem csak augusztus környékén. Értesítést kap mindenki, levélben.

pankadraga

Lehet már tudni valamit az eredményekről?
Láttam sokan pályáztak tavaly is. Hogy zajlik? Fent lesz valahol, vagy csak a nyerteseket értesítik?

Áfonya

Akkor ez bukta. Most láttam, azért írtam tegnap. Nem baj, van egy évem kidolgozni valami jót, és jövőre időben beadni:)

sheni

nem így illene. Nem értelek benneteket, ha vki komolyan pályázni szeretne, miért nem olvassa el a kiírást? Ott leírták, nem a postabélyegző számít, hanem addig kell beérkeznie az anyagnak. Kb. 3 különböző helyen tűntették fel. És személyesen nem lehet beadni.

Áfonya

nem tudom, hogy a határidőn túl érkező, de még 4.-én feladottakat elfogadják-e. Igy illene, elvégre postai bélyegző....

Névtelen

Vajon 4.-én még be lehet adni?

F. Kriszti

Így legyen Smile)

juditti

Kriszti, szerintem olyannal, aminek még csak a terve van meg, vagy éppen csak elkezdted. Mert a támogatást azért kapod, hogy nyugodtan megírhasd azt, amit elterveztél. Ez az írás lesz a munkád a következő 10 hónapban, amiért ők a "fizetést" adják.

F. Kriszti

Én azt nem értem teljesen, mennyire kész írással lehet/kell/érdemes pályázni?

sheni

gratulálok Smile bocs, összekevertelek vikvel, aki gimnazista még Sad

Napoleon Junior

Köszi a biztatást, sheni! Sajnos nem vagyok annyira fiatal. Júliusban betöltöm a 35-öt, úgyhogy arról is lemaradtam.A legutóbbi Móricz ösztöndíjra pályáztam. Néhány dolgot kihagytam belőle, de rendesek voltak, mert megengedték, hogy pótoljam addig, amíg lejár a határidő. Ennek ellenére nem nyertem el. De mivel idén már nyertem három irodalmi pályázatot és még csak április vége van, nem vagyok elkeseredve. Smile
Mindenesetre elküldtem a pályázatot ma az NKA-nak. Fogalmam sincs, hogy jól töltöttem e ki az adatlapot, de egy próbát megér.

sheni

Laughing out loud tudod, aki ezen a próbán túljut (adatlap töltés), az már megérdemli, hogy nyerjen! :- ) de te nagyon fiatal vagy, Napoleon, miért nem pályázol a Móricz-ösztöndíjra? ott 35 év a korhatár, és kevesebb korábbi szakmai tapasztalatot várnak el

Napoleon Junior

Köszi sheni! Minden kész van, de ehhez az adatlaphoz úgy érzem, gyémántdiploma kell, hogy megértse az ember.

juditti

Hát, idén megpályázom én is...

sheni

ki kell, aztán postázni, meg sok egyebet is. Olvasd el a tizensok oldalas kitöltési útmutató, fontos. Ha vmi hiányzik, automatikusan kizárnak

Napoleon Junior

Elég, ha postán beküldöm vagy megint ki kell tölteni egy adatlapot az interneten a honlapjukon, mint tavaly?

sheni

meglehetősen félreértitek a dolgot. Itt senki sem ígér kiadást, és nem a mű megjelenését finanszírozzák, hanem a szerzőt ösztöndíjjal, havi fix összeggel támogatják, hogy nyugodtan írhasson, ne pénzkereséssel kelljen foglalkoznia közben.

Napoleon Junior

Anzsu! Miért nem küldöd el? Veszíteni itt nem veszíthetsz.
Ha nem tetszik nekik, akkor marad minden úgy, ahogy most van. Ha tetszik, akkor meg lesz egy kiadott regényed! Smile

juditti

Kedves Anzsu,
ezután megírandó mű tervével lehet pályázni.

Anzsu

Fú, ez komolyan hangzik, túl komolyan.
Van egy tiniregényem, de nem merem elküldeni.
Ennyit az önbizalomról.

Quasimodo

Kedves Krampusz az interneten lehet tőled novellát olvasni? Ha igen, hol?
Üdv.
Quasi.

Krampusz

Nyolcadik könyvem jelenik meg az idei könyvhétre. Egyik sem magánkiadás! Két jelentős, az írószövetség által kiírt történelmi irodalmi pályázat fődíját nyertem meg, tucatnyi nívós folyóirat közölt már tőlem novellákat, külföldi lapok munkatársa vagyok és albérlő kisnyugdíjas, de ebbe a szekértáborba betörnöm ( vagy hat-hét éve pályázok) még nem sikerült. A pénzt pl. UMBULDÁS ÉVIKE SZÉP LELKEM GYÖNGYVIRÁGI c.elsőkötetes verseskönyve kapja esetleg egy a városligeti tavon fél órára csónakot bérelt úriember írja meg belőle (három kötetben) a tengerészélményeit. Kíváncsi vagyok az idei döntés is hasonló lesz az eddigiekhez? Szerintem igen!

juditti

Csak telefonon.

Viki

Tud vki internetes elérhetőséget adni? Csak telefonon lehet őket megkeresni?

F. kriszti

Hát, igen: "A kollégium döntésekor a pályázó eddigi szakmai teljesítményét..."

bim

Indulhatnak, de nem hinném, hogy könnyen támogatást nyernének.
Az oké, hogy gyakorlottabb, eddigi teljesítmény alapján megbízható szerzőket akarnak támogatni, akiknek műveiből tényleg lesz is valami, de múltkor is akkora marhaságokra adtak pénzt, hogy még most is nehezen hiszem el.
Na mindegy, én megpróbálom idén is, veszteni nem vesztek semmit.
Jó lenne, ha lenne valami hasonló bizonyítani vágyó kezdőknek is.

Chilipepper

Szerintem indulhatnak, csak mivel szakmai önéletrajzot is várnak, valószínűleg egy nagyon ütős, eredeti ötlettel kell pályázni ahhoz, hogy megkapd a támogatást.
Egyébként ha jól emlékszem, volt már rá példa, hogy valaki első könyvre is megkapta... azt hiszem Miklya Anna Eloldozás c. könyve, legalábbis úgy rémlik, mintha ezt láttam volna a borítón, de már elég rég olvastam.
Szóval szerintem pályázz nyugodtan, mi történhet ha nem fogadják el? Semmi Smile

Vicaa

Nem sok eséllyel...

dalma

Tehát, ha jól értem, teljesen kezdők, amatőrők nem indulhatnak a pályázaton?

plusz három egyenlő tizenhárom
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés