A pályázat témája: Magyar mese.
Legfőbb elvárás a pályázók felé: a mese szereplőinek magyar neve legyen, és a történet, vagy annak legalább egy része egy létező magyar településen játszódjon. Valamint a szerző néhány mondatban mutassa be a települést a mesébe szőtt leírással.
Határon innen és túl bármely magyar (egykori magyar) település lehet a mese helyszíne.
Pályázat célja: Megmutatni a gyermekeknek, hogy a magyar világ igazi mesevilág. Játékosan megismertetni a gyerekekkel minél több magyar települést (határok nélkül), és hitet adni nekik ahhoz, hogy a magyarokkal is történhetnek szép, csodás dolgok.
Pályázat formai feltételei:
A meséket Word dokumentumként (.doc), mellékletben csatolva kell elküldeni a magyarmese@mesepalyazat.hu e-mail címre.
A dokumentum elején legyen feltüntetve a szerző valódi neve, ha van, akkor az írói álneve és az e-mail címe!
Minden pályázó legföljebb három mesével nevezhet (mert három a magyar igazság), melyek eddig még nem jelentek meg nyomtatásban.
A mesék terjedelme nem haladhatja meg (egyenként) a 9.000 karaktert, szóközökkel együtt.
A tartalmilag, vagy formailag nem megfelelő, illetve helyesírási hibáktól hemzsegő meséket a zsűri nem értékeli.
A pályázathoz mellékelni kell egy aláírt (beszkennelt) nyilatkozatot arról, hogy a pályamű saját alkotás, és a szerző hozzájárul írása közléséhez a www.mesepalyazat.hu weboldalon, a Corvin Kiadó nyomtatott kiadványaiban, valamint a Szilaj Csikó hetilapban.
A nyilatkozat innen letölthető.
Nevezési díj nincs.
A beérkezett alkotások e-mail-en visszaigazolásra kerülnek.
Díjazás:
Megfelelő színvonalú pályázatok esetén a Corvin Kiadó megjelentet egy mesekönyvet, melyből minden benne szereplő mese írója egy-egy tiszteletpéldányt kap.
A legjobbnak ítélt három pályamű megjelenik a Szilaj Csikó hetilapban is.
A mesekönyv, illetve a pályázaton nyertes mesék bemutatására a lap kiadója 2011. augusztus 12–14 között közönségtalálkozót szervez a Magyarok Országos Gyűlésén.
További díjak: a Corvin Kiadó „Kispajtás” című folyóiratában való megjelenés; könyvek; vásárlási utalvány; natúrkozmetika csomag; egyedi kézműves termékek, apróbb ajándékok.
A www.mesepalyazat.hu aloldalon részletesen felsorolva megtalálható az összes díj.
Zsűri: Pădurean Judit Gabriella, a Corvin Kiadó szerkesztője; Mester Györgyi, író; Tölgyesi Lívia, mesélő; Pete László Miklós, író, szerkesztő, dramaturg; Bódai-Soós Judit, „szabadúszó tollforgató”.
A pályázattal kapcsolatban minden információ megtalálható a www.mesepalyazat.hu oldalon, ahol a zsűritagok mintaként szolgáló meséi is olvashatók.
A pályázat támogatói:
Corvin Kiadó (Déva); Szilaj Csikó hetilap; Mohácsi Torna Egylet Nimród Íjász Szakosztálya; Vesta International Kft; Niphargus MÉSz; Dr. Laptop; Képzeld el...; Barátok Verslista; Feketén-fehéren; Petrits Mézeskalács; Print Sisters Kft; Fecske papír- és ajándék bolt; Schnell Zsolt szappankészítő; Chrome Rt zenekar; PusztaFeszt; Spirál TV; E-bor; Sárvári József fazekas; Kovács Tamás fafaragó; Mini Varroda; Hetika Design; további kézművesek: Kricsár Annamária és Móró Barbara; magánszemélyek: Mester Györgyi, Tölgyesi Lívia, Szakáli Anna, Franziska Willforth, Bólyi Tünde, Csondor Kata, Császár Levente, Szilágyi-Perjési Katalin, Hütter Márta, Fábián Krisztina és Dávid Attila; valamint a matekoktatas.hu és a Nyom6 Digitális nyomda.
2011. szeptember 3., Gyula


96 hozzászólás
figyelmetlen vagyok! Köszönöm a linket meg a reagálást és sajnálom, hogy nincs időm alaposabbnak lenni - még jó, hogy vagy, juditti
Pedig a borító már a mesepályázat oldalán is fenn van augusztus vége óta...
A Corvin Kiadónál itt lelhető a könyv:
Kárpátok kincse
A nővérem és anyum oda meg vissza volt a mesekönyvtől. Már alig várom, hogy láthassam! Kukkoltam volna a kiadó oldalán, de ott sem láttam még borítóját se. Meselátás, csodajárás, babavárás... gazdag az életem, nesze nekem
Igyekszem összehozni, hogy felkerüljenek a mesepályázat oldalára a fotók. Remélem, hogy nem kell már sokat várni rá...
Szeretnék én is csatlakozni, nagyon jól éreztük magunkat, a gyulai vár gyönyörű helyszínnek bizonyult, örülök, hogy a zsűri kedves és mosolygós volt.
Láttam a díjátadón egy "profinak tűnő" fotóst fekete sapkában(?). Esetleg meg lehet majd nézni valamikor azokat a képeket? Sajnos, amiket én csináltam elég rossz minőségűek lettek.
Kedves Juditti!
Ezúton is szeretném megköszönni a jó ötletet, a lehetőséget és a sok munkátokat!
A gyulai vár nagyon szép, méltó helye volt az eredményhirdetésnek. Sajnos - hasonlóan az alattam szólókhoz - mi sem tudtunk a párommal sokáig maradni.
A szívem egy párszor majd kiugrott a helyéről, de azt hiszem, a hosszú út ellenére, kár lett volna kihagyni ezt az ünnepet.
A könyv nagyon szép lett, akik látták, mind dícsérték. Találóak a grafikák. Nekem nagyon tetszett a mesémhez készített rajz. Ma már néhány villányi lakos is a kezébe foghatja a könyvet, ha minden igaz.
A kapott tárgynyereményeknek nagyon örültem, köztük - kisgyermekes édesanyaként - Császár Levente mesekönyvének is, aminek története szívmelengető módon itt játszódik a Mecsekben és csodálatos rajzokkal van tele. Ha van rá mód, légyszíves tolmácsold köszönetem az írónak és Pál Rita rajzolónak. Köszi.
Ezt muszáj megkérdeznem, mert furdalja az oldalamat a kíváncsiság: Véletlen, hogy a lovasíjász fametszet nekem jutott?
Várom a képes beszámolót.
Üdvözlettel: Mab Tee
Mi is remekül éreztük magunkat a fiammal, de sajnos az eredményhirdetés után indulnunk kellett, mert még hosszú utazás várt ránk. A diavetítés nekünk is rettentően bejött, holnap pedig eldicsekszik vele a suliban, hogy az apja írt róla egy mesét, és az megjelent egy ilyen szuper könyvben
Tényleg nagyon jó volt, és a mesekönyv egyszerűen gyönyörű lett, ha gyerek lennék, biztos megakadna rajta a szemem a boltban
Az eredményhirdetés után én csak a táncot tudtam már megnézni, de az lenyűgöző volt, ennyi fürge léptű táncost egy helyen régen láttam már! Mondanom sem kell, hogy az én családom is nagyon jól érezte magát!
A helyezettek névsora már olvasható a pályázat főoldalán. Hamarosan képes beszámolóval is jövünk, és szívesen fogadjuk a szöveges beszámolókat is majd a képek alatt/mellett.

N. J. számítok rád is, legalább néhány sor erejéig, szóval, hegyezd a tollad!
Örülök, hogy személyesen is megismerhettelek, és főleg annak örülök, hogy jól éreztétek magatokat.
Köszönöm a tegnapi napot Juditnak és a zsűrinek is, meg mindenkine, aki részt vett a szervezésében

! Én és a családom is nagyon jól éreztük magunkat. Szerintem nem is lehetett volna jobb helyszínt találni, mint a gyulai vár, bár legtöbbünknek elég messze van a lakhelyétől. A diavetítés nagyon tetszett nekem is és a kislányomnak is.
Sajnos korán el kellett jönnünk, mert a GPS-ekben soha nem bíztam és tudtam, hogy a tájékozódási képességem a legtöbbször cserben hagy. Odafelé kétszer tévedtem el, hazafelé csak egyszer, de akkor úgy, hogy majdnem sikerült átmenni Romániába.
Pataki Editet pedig, aki biztosan olvassa ezt a hozzászólást, innen a távolból is puszilom.
Kedves MT, nem kell kérned.
Ők csak az első közlés jogát kérték, a további már a te dolgod.
Kalina, találkozzunk Gyulán!
Juditt: Érdeklődnék, hogy kell-e a Kiadó engedélyét kérnem a mesém német nyelvű fordításának megjelentetése miatt.? Köszönöm.
Nagyon kíváncsi vagyok már
Találkozunk Gyulán!
Lesznek.
Illusztrációk is lesznek a könyvben?
Én pedig azt köszönöm, hogy megtiszteltetek a meséitekkel.
A díjátadó valószínűleg kettőkor lesz, délután, de hamarosan meglesz a részletes program is, és akkor jelentkezni fogok.
Szép pályázat volt, köszönöm a részvétel lehetőségét, a zsűri munkáját és a könyvben való megjelenést is. Juditti! A díjátadó várhatóan délután lesz, ugye..?
Koszonom a lehetoseget, hogy benne lehetek a mesekonyvben

lassan foglalom a szallast Gyulara
Én is köszönöm, hogy megjelenhet a mesém a mesekönyvben.
Én is köszönöm szépen, hogy megjelenhetek a mesekönyvben!
Juditti, én is itt szeretném megragadni az alkalmat, és megköszönni mindazt a munkát, amit a pályázat igényelt. De nem csak ezt, hanem a pályázati figyelődet, és segítő, megértő hozzászólásaidat, amivel támogatod minden kezdő író, pályázó munkáját, és építed önbizalmát.
Gratulálok minden szerzőnek és nagyon örülök, hogy a részese lehetek ennek a kezdeményezésnek!
Gratulálok a győzteseknek! További eredményes munkát!
Sajnos az én mesém most nem került be, emiatt egy kicsit szomorú vagyok, de ez nem von le semmit a győzteseknek kijáró gratulációmból.
Szeretettel üdvözlök Mindenkit! Ildikó
Szeretném megköszönni a lehetőséget, illetve a zsűri munkáját, és köszönöm szépen, hogy a díjazottak között lehetek.
:D:D:D
Ez az első mesém, amit írtam, és hihetetlen, hogy bekerült a legjobbak közé.
Nekem ma karácsony van...
Nincs rá terv. Illetve csak annyi, hogy az összes olyan mese belekerül, amit a zsűri arra érdemesnek ítél.

Különben sok jó mese van, így várhatóan akár 300 oldal körüli is lehet a könyv...
Terv szerint körülbelül hány mese kerülhet a könyvbe? Remélem, szép vastag lesz
Kedves Névtelen meseíró!
Jogos a kérdésed. Sajnos, az eredeti tervekhez képest változott a program. Nem lesz augusztus közepén közönségtalálkozó, bár ettől még összefuthatunk Bösztörpusztán...
A pályázat weboldalán és e-mail-ben is értesítjük a pályázókat arról, hogy melyik mesék kerülnek be a mesekönyvbe. Úgy néz ki, hogy sajnos, ezzel is csúszunk, és csak augusztus elején kerülhet rá sor.
A díjátadó helyéről és idejéről is informálni fogunk mindenkit.
Vagyis: még mindig türelmet és egyúttal elnézést is kérünk!
Kedves Juditti!
Először is gratulálok, hogy ilyen sok mese érkezett a pályázatra. Nagy munka végigolvasni ezeket és kiválasztani a legjobbakat, ehhez sok sikert kívánok.
A pályázati kiírásban az szerepelt, hogy augusztus 12-14 lesz a közönségtalálkozó. Ez akkor már nem aktuális?
A nyertes pályázók e-mailben értesülnek még júliusban?
Ne haragudj, nem szeretnék türelmetlennek látszani, de már izgatottan várom az értékelést
Minden időpont problémás valakinek, sajnos.
Most szept. 3. az aktuális nyerő...
Sőt! Nálunk Savaria Történelmi Karnevál....
Köszi MT.
Az időpont még nem fix, ezt is figyelembe vesszük.
juditti: Ez jó hír. Nem tudom, tudod-e, hogy augusztus utolsó szombatán a Nimródosoknál íjászverseny lesz? Csak azért kérdezem, mert a támogatók között vannak.
Közben szervezzük a díjátadó ünnepséget is. Az valószínűleg augusztus utolsó szombatján lesz. A végső eredményhirdetés is akkor lesz, előtte a neten csak azt közöljük majd, hogy melyik mesék kerülnek be a könyvbe, vagyis, hogy kik a díjazottak.
Juditti: több mint 250 mese, az rengeteg. Nekünk pályázóknak bőven elég, ha tudjuk, hogy halad az ügy, és örülünk, ha nektek zsűrinek is látszik már az alagút vége.
minden tiszteletem a zsűrié. Én nem tudnék összehasonlítani, fejben tartani ennyi mindent. Még jó, hogy nem csak egy ember vállát nyomja.
Remélem, hogy egy-két héten belül minden zsűritag az anyag végére ér...
Ne gondoljátok ám, hogy ennyire lassan olvasunk, csak mindenki nyakig ül egyéb munkákban, és úgy lopkodjuk össze az időt a meseolvasásra.
Aprócska kérdés: Zsűrizés szempontjából látjátok-e a fényt az alagút végén, vagy messze még a vége?
Köszönöm. MT
Újabb díjak kerültek a listára.
Nem. Mindent az első visz!
Na jó, csak viccelek.

Azt gondolom, hogy megpróbáljuk majd szépen elosztani a díjakat úgy, hogy minél többen részesülhessenek belőle. Szerintem tízen biztosan.
Illetve a mesekönyvből mindenki kap egy tiszteletpéldányt, akinek szerepel benne meséje.
Szóval, sok díjazott lesz.
Megnéztem a gyöngysorokat is. Én is fűztem már hasonlóakat, így tudom, hogy a készítőjének nagyon sok munkája lehet benne. Szépek.
Juditti, egy kérdés: Az összes ajándékot csak az első három helyezett kapja?
Nem tudok még ezzel kapcsolatban nyilatkozni...
"Eredményhirdetés:
))))
Várhatóan 2011. július" ------
De ugye nem a vége? Július már az elseje is
Haladunk, de még mindig olvasunk, pontozunk. Ha minden jól megy akkor ezt a szakaszt június végén zárjuk, s akkor már kiderül, hogy melyik mesék kerülnek a könyvbe. Kicsi csúszás persze lehet, de augusztus közepére szeretnénk mindennel (a könyvvel is) elkészülni.
Én is nagyon kíváncsi vagyok! Biztos, hogy a mesekönyv is nagyon szép lesz!
Lívia
Végig csemegéztem a díjakat. Minimum 10 pályázatra elegendő jött össze. Nagyon szép dolgok vannak a díjak között. Akik nyernek, azoknak mindenképpen emlékezetes lesz ez a pályázat. Köszönet érte.
Csatlakozom Eliza Beth-hez. Én is kíváncsi vagyok az eredményre.
Remélem, jól haladtok vele! Hajrá!
Kíváncsi vagyok az eredményre!
Hát igen, ahogy Vicaa mondta...
Éppen emiatt a pályázat miatt vagyok most ilyen ritkán itt. Bocsánat! Eltart még egy darabig a beérkezett anyag "feldolgozása".
Szerintem, most már ma.
Kedves Juditti!
a 30-a éjfél az ma, vagy holnap?
Dr. LapTop is velünk van!