Katonai pályázat

Katonai pályázat

Katonai irodalmi pályázat

 

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség 2010-ben pályázatot hirdet a magyar irodalom művelői számára Hadik András magyar huszártábornok, császári tábornagy születésének 300. évfordulója alkalmából „Hadik András és kora”, valamint „Magyar hadvezérek” címmel,

A pályázat témája:
1. Hadik András élete, pályafutása, helye, szerepe a magyar történelemben, korának hadtörténelmi jelentőségű eseményei.
2. Magyar hadvezérek.

A pályázat követelményei:
- a pályázatnak műfaji, stílusbeli, tartalmi és terjedelmi megkötöttsége nincs
- a pályázaton kizárólag eddig meg nem jelent irodalmi alkotásokkal lehet részt venni
- az alkotásokat kinyomtatva és elektronikus adathordozón (flopy, CD vagy DVD) kell benyújtani.

A pályázat értékelése:
- a kiírás feltételeinek nem megfelelő munkákat kizárják a pályázatból
- előnyben részesülnek azon alkotások, melyek bemutatják a XVIII. század had- és katonatörténelmét, a honvédelem szerepét, jelentőségét, a magyar katonai erényeket és erkölcsöt, valamint magyar hadvezéreknek a honvédelem érdekében végrehajtott kiemelkedő tetteit.

A pályázat díjazása:
- a díjak odaítéléséről szakmai zsűri dönt
- a kiemelkedő alkotásokat külön- és nívódíjjal, valamint pénzösszeggel jutalmazzák

A pályázat benyújtása:
- a pályázatot jeligével ellátva, három példányban postai úton kérik megküldeni:
cím: Magyar Írószövetség, 1062 Budapest, Bajza u. 18.

- a jeligéhez tartozó adatokat (alkotó neve, lakcím, telefonszám, alkotás címe) külön borítékban postai úton kérik megküldeni (a borítékon kérik feltüntetni a pályázat címét: „Hadik András és kora”, vagy „Magyar hadvezérek ”):
cím: HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.
1143 Budapest, Stefánia út 34.

Beérkezési határidő: 
2010. 08. 31.
További információ: 

Oláh Klára: 273-4193, +3630-828-0691, olah.klara@stefania.hu
Kiss József: 273-4107, +3630-828-0692, kiss.jozsef@stefania.hu
www.hm.gov.hu

 





10 hozzászólás

juditti

Végülis nem korlátozzák, tehát lehet bármennyit... de vajon mennyit célszerű?
Anna! Én sem tudom.
Gábor?

Névtelen

Sziasztok!

Ide hány oldalt kell írni?
Gábor, te hány oldalt írtál tavaly?

Anna

juditti

Gábor! Nagyon jó, hogy elmondtad a tapasztalataidat. Köszönet érte. Smile

Kedves kunlovas,
köszönöm az elismerésedet. Smile
Javaslom, hogy kukkants be a Beszélgetős oldalra, mert ott éppen a pályázatokkal kapcsolatos általános tapasztalatainkat osztjuk meg egymással!
Örülnék neki, ha ott is felvetnéd ezt a témát...

Gábor

Én tavaly pályáztam, és kaptam is egy elismerő oklevelet - és a tavalyi tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy nyugodtan lehet fiktív történettel is pályázni, csak érintse az egyik témát. Persze lehet tanulmányt is írni, de az sokkal több utánajárás lenne (mivel lusta vagyok, tavaly novellát írtam Tongue )

A díjazásról annyit, hogy tavaly ha jól emlékszem, 350E Ft volt a fődíj, és 150E a nívódíj. (Ez utóbbiból talán hármat osztottak ki.)
Remélem, segítettem az infóimmal Smile

kunlovas

Szia juditti!
Örülök, hogy van ez a honlap, sokat segítesz a pályázatok figyelésében. Nagyszerű vagy, köszönöm!
Kérdésem: nem tudod-e véletlenül, hogy ebben a pályázatban mindkét témakörről kell írni, vagy elég csak az egyikről?
Folyamatosan figyelem a pályázatokat, s meggyőződésem, hogy rendkívül nehéz siker elérni bármelyiken is. Talán az óriási túlkínálat, vagy az előre leosztott szerepek miatt ? Ki tudja? A kiíróktól is függ, nyilván, de azért nem mindig-mindenütt szempont a pályázat értéke. Neked is ez a véleményed?
Helló!

zs.

Szia!
Olyan kérdésem lenne, hogy az írásnak igazából prózainak kell-e lennie, úgy értem egy kitalált történetnek mindezeket a szempontokat figyelembevéve, vagy egy amolyan tanulmány lenne?
Ne haragudj ha túl bonyolultan fogalmaztam, egyszerűbben nem ment Smile

Segítségedet előre is köszönöm Smile

juditti

Fogalmam sincs.

Izéke

én pedig azt szeretném kédezni, hogy mekkora "pénzösszeggel" jutalmazzák a kiemelkedő alkotásokat?

Na most nem kekeckedésként, de azért körülbelülre lehet e tudni.

juditti

"a magyar irodalom művelői számára" - ez a kitétel szerintem nem zárja ki a határon túli pályázókat. Szóval, én azt mondom, hogy egész bátran!
Sok sikert! Smile

Hanna

Szia! Én csak azt szeretném kérdezni, hogy erre a pályázatra határontúli magyarok is küldhetnek be dolgozatoka!?

tíz mínusz öt egyenlő
A folytatáshoz előbb válaszolni kell a matematikai kérdésre. Az eredményt számjeggyel kell beírni.
Könyvrendelés