Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét.
A Tiszta Vízért Alapítvány és a Garbó Kiadó pályázatot hirdet ez alkalomból "Életem a víz!" címmel.
1. kategória: 18 év alattiak
2. kategória: 18 év fölöttiek
Műfajok: vers, novella, és grafika (ceruza-, toll- vagy krétarajz)
A pályázat leírása:
Az írások, grafikák témája a víz. A vízzel kapcsolatos élmények, gondolatok, érzések megfogalmazását, kifejezését várjuk szépirodalmi jelleggel.
Egy pályázó műfajonként 1 művet küldhet.
Az írásos pályaműveket a kiadóba kell beküldeni, elektronikus úton a szilagyi.marcsi@garbokiado.hu címre.
A rajzos pályaműveket lehet elektronikus úton e-mail-ban beküldeni, vagy személyesen leadni a Garbo Kiadó Lilaköd Könyveskávézójában (Budapest, XIII. ker. Tátra utca 22) vagy postán a Kiadó postacímére elküldeni (1022 Budapest, Fillér utca 28).
A beküldött írásművek csak önálló gondolatok, a grafikai művek csak saját készítésűek lehetnek.
A beküldött írásmű maximum 2 oldal, azaz 3600 leütés lehet.
A pályázat célja:
A beküldött művek legjobbjaiból a Garbo Kiadó és a Tiszta Vízért Alapítvány szeretne egy könyvet készíteni. A kötet, és a szerzők a 2011-es Víz Világnapja rendezvénysorozat részeként lesznek bemutatva.
Pályázati feltételek:
Minden beküldött műnél szerepeljen a szerző (ál)neve, e-mail címe, telefonszáma, életkora.
Végzettség vagy foglakozás tekintetében semmiféle feltétel nincs. A beküldött eredeti rajzokat vissza nem küldik, azonban, a későbbiek során lehetőség lesz a grafikákból egy kiállítás megrendezésére.
A pályázatnak nevezési díja nincs.
2011. március


30 hozzászólás
Sajnos.
Április óta itt is néma csönd....
Lívia
Ma jött az értesítés, hogy csúszik a könyv, mert az egyik szponzor "kihátrált". Most mondjam azt, hogy szokásos? Mert sajnos ez nem jó hír!
Lívia
Nos, ezzel a verssel pályáztam: Gondolatok a Maroshoz
A nyertesek neve egyébként itt olvasható: Vizes nyerők
Köszönöm.
Majd felteszem ide is a verset valamikor...
Gratulálok én is!
Judit gratula a két díjadért a tegnapi estin én is ott voltam.
Én nem pályáztam.
Szintén gratulálok a nyerteseknek.
Én is nyertem!
Gratulálok minden nyertesnek!
Lívia
Voltam az eredményhirdetésen, ahol felolvasták a nyertesek nevét. Hallottam ismerős neveket is...
Gratulálok minden nyertesnek!

Én megyek.
Kivételesen itt most én is pályáztam...
Kedves Alkotótársak!
Ti el fogtok menni a díjátadóra? Én még nem tudom, hogy menjek-e.
András
Köszönöm, kedves Z.P.
Tűnődtem, hogy megtartom pályázatra, de mivel „Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg” című remekműve nélkül nem létezne, nem érzem teljesen a magaménak. Ha a zsűri el is elfogadná lelkiismeret furdalásom volna.
Kedves Quasimodo!
nagyon nagyon tetszett az írás:) iszonyat sokat nevettünk rajta:D
Nem tudom elkúldeni a pályamúvet a megadott email cimre
Illetve: leütés, szóval "cakli-pakli", mindennel együtt 3100, úgyhogy "beleférek"!
Lívia
Köszi!
Már megírtam és elküldtem, 3100 karakter körül van!
Lívia
a szabvány oldal általában másfeles sorközzel van (meg times betűvel 12-es méretben, ahogy írtad is), így jön ki egy oldalra 1800 karakter.
Válaszoltak, azt írták, 5000 leütésnél tényleg ne legyen több. Írok egy újat, ha lesz ötletem, ezt a hosszabbat pedig elküldöm máshová.
Lívia
Továbbra is várom a választ, aztán meglátjuk, hogy írok -e valami mást, de azt a bizonyos novellámat tényleg nem tudom tovább rövidíteni!
Lívia
Kedves Zliva, talán ilyesmire gondoltak:
Kérlek, szelídíts meg!
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg c. műve alapján, szabadon.
Ültem a szigetemen, ahova kikapcsolódni járok. Távol a civilizációnak nevezett mókuskeréktől, épp késem pengéjével bontottam a sört, amikor meghallottam a hangját.
- Kérlek, szelídíts meg!
- Mivan’? – pillantottam a lábaim előtt heverő szőrmókra.
- Kérlek, szelídíts meg!
- Szerintem eltévesztetted a mesét – emeltem számhoz a palackot – ez nem Exupéry Kishercege.
- Tudom. Neki bolygója van, neked pedig, szigeted.
- Így igaz! – bólintottam, kortyoltam.
- Szelídíts meg… Kérlek.
- Hagyjál békén!...
- Nem akarsz megszelídíteni?
- Miért tenném? Vad vagy?
- …Igen… Megharapjalak?
- Azt próbáld meg! Kitöröm a nyakad!
- Akkor szelídíts meg!
- Minek? Nekem jó így!
- Barátod leszek…
- Na még csak az hiányzik! Van barátom, látod? – tartottam elé a sörösüveget. – Takarodj innen, zavarod a kilátást!
- Mit nézel?
- Albatroszt.
- Albatroszt? – tekintett hátra kíváncsian, de senkit nem látott – hol?
- Ott! – mutattam fölfelé – a felhők mögött.
- Aha – bámult a tiszta kék égre – szóval zavarom a kilátást… és barátnőd? – csapott le rám, rövid szünet után újra.
- Mi van vele?
- Van?
- Mi közöd hozzá?
- Lehetnék a barátnőd…
- Nőstény vagy?
- Igen. Megmutassam?
- Isten ments! Nem érdekel.
- Én Rókatündér vagyok! Ha megcsókolsz, átváltozok tündérré.
- Csókolgasson téged a krokodil! Kreténnek nézel? Az egy másik mese, ahol békából volt a pasi. Ha megtenném, két hónapig rajtam röhögnének a majmok!
- Én nem látok majmokat…
- Mert nincs fantáziád.
- Neked van? Bazi nagy fantázia kell ahhoz, hogy valami idióta szigetre képzeld magad!
- Ha nem hagyod abba, töröllek, mint…
- Na persze! Pasik! – vágott a szavamba ingerülten körözve – képtelenek simulékonyan viselkedni. Mindennek nekiesnek erővel, mint elefánt a tyúkitatónak.
- Az porcelánbolt, te… lábtörlő!
- Nem mindegy? – torpant meg – cserép-cserép!
- De… – hagytam rá, lemondóan – neked mindegy.
- Naugye’! – hangja, tekintete diadalittassá vált. Tett még egy kört, elgondolkodva.
- Látod az orrom? – emelte fel.
- Mi van vele? – kérdeztem óvatosan.
- Pisze! Ugye pisze, mint amilyen a királylányoké szokott lenni!
- Ez kijelentés?
- Kérdés.
- Nem tudom… nekem, németbrikett ugrik be róla… patkányméretben.
- A patkányoké hegyes!
- A tiéd nem?
- Az enyém sokkal aranyosabb!
- Mondod, te…
- Nézd meg! – emelkedett hátsólábra, elsőkkel a hasamra támaszkodva. Mitagadás csinos pofija volt, apró fekete gombszerű orral.
- Ezt kellene megpuszilnom? – kérdeztem évődve.
- Nem kell!
- Idáig ezt akartad! – lepődtem meg.
- Igen, de már nem kell!
- Miért?
- Büdös a szád.
- Az enyém? – néztem rá döbbenten.
- Igen! Akikkel idáig smaciztam, mind kellemes rókaillatúak voltak! De te büdös vagy!
- Na menj a francba persze, hogy nincs rókaszagom, hiszen ember vagyok! Te akartad hogy megpusziljalak, vagy nem!?
- Igen, de akkor még távol voltál és… és felőlem fújt a szél!... És… de nem csak az a baj…
- Értem én! A tisztelt királykisasszony finnyás lett!
- Nem kell gúnyolódni, igenis a rókafiúk sokkal különbek. Mióta kérlellek, könyörgök megalázkodva? Bezzeg egy rókának elég pár szimat belőlem, és…
- Szóval szagoljalak meg ÉS!… – kacagtam fel – ugye nem gondolod komolyan?
- Nem! Már nem kellesz! – válaszolt komoran mélázva.
Csípőjét ringatva tűnt el bizonytalanul bámuló szemeim elől, akár egy büszkeségében sértett nő, aki ily módon vágja a férfihez: „Nézd te hólyag, mit vesztettél!”
Köszi, Quasimodo!
A gond az, hogy ennyi leütésből nem igazán lehet tartalmas novellát kihozni, legfeljebb egy hosszabb "kétpercest"!
Én nem szeretem a hosszú írásokat, az enyémek is rövidek, de itt a megfogalmazás nem szerencsés: "maximum 2 oldal, azaz 3600 leütés". Egy oldal durván 3600 leütés! Akkor azt kellett volna írni: "maximum 1 oldal, azaz 3600 leütés". Nem kötekedni akarok, de valahogy nekem nem stimmelnek itt a számok! Mindenesetre megvárom a választ, mert ha a 2 oldalas novellámból 1 oldalasat csinálok, az egésznek semmi értelme nem lesz! 
Lívia
"A beküldött írásmű maximum 2 oldal, azaz 3600 leütés lehet."
Ez azt jelenti, hogy nem lehet több két oldalnál, se 3600 leütésnél. Szerintem, a szóköz is leütés, ha karaktert írnak, akkor nem számít bele.
S ha ezt "tisztáztuk", akkor kérdezném még, hogy szóközökkel, vagy anélkül? Általában szóközökkel szokták érteni, de azért jobb ezt is megkérdezni.
Lívia
Ez a 2 oldal=3600 leütés valahogy nem jön ki! A 2 oldal 12-es betűmérettel, times new roman stílusban 6000 leütés körül van. Nem írták el a számokat véletlenül? Küldeném a 2 oldalas novellámat, amit direkt erre a pályázatra írtam, de nem szeretném jobban meghúzni, mert úgy semmi értelme nem lenne! Valaki válaszolna esetleg? Nagy segítség lenne!
Írtam már a megadott e-mail-címre is, ám még nem kaptam választ. Hátha... 
Lívia
nyami-nyami:D mind a három kategóriában indulok:D
Persze, csak kategóriánként egyet.
Több pályaművet is belehet küldeni?