Nemhiába

Nemhiába
szep
27

Nemhiába

 
Márika szeme körül táncot jártak a szarkalábak, amint gyönyörködve nézte az udvaron álló kis körtefát. Virágba borult, s száz meg száz virága mind apró reménysugárként simogatta a töpörödött asszony szívét.
– Ó, ha ez a kis fa termőre fordul – sóhajtott örömmel Márika -, és csak fele is körtévé érik a sok virágnak! Mennyi befőttet tudok majd eltenni az idén! Még tán a piacra is jut belőle…
Aztán meg az is megfordult a fejében, hogy talán egy kis lekvárt is főzhet majd a lehullott gyümölcsből. A gondolatra elmosolyodott, s szeretettel emlékezett Apjokra, aki ha élne, bizony jobban örülne a körtepálinkának, mint a lekvárnak. No, de az a világ is elmúlt már, s most nem a múltra, hanem a jövőre tervezett Márika.

A tavasz azonban igen komisznak, szelesnek bizonyult, és a körtefa napról napra egyre több virágával adózott az ágait kitartóan csiklandó szélnek. Márika derűje viszont nem fogyatkozott. Amint nézegette a meggyérült virágzatú fácskát, arra gondolt, hogy ha a piacra nem is, de a családnak még így is jut elég befőznivaló.
Aztán meg nem is bánta, hogy elmarad a piacozás, mert öreg lábainak már nem hiányzott az ezzel járó hosszú gyaloglás, és a sok ácsorgás.

A virágok lassan elhullatták szirmaikat, és apró, zöld körtécskék türemkedtek a helyükbe. Márika szerető szemmel kísérte növekedésüket.
De egy délutánon viharosra fordult az idő, és bizony a hirtelen kerekedett vihar a körtefát sem kímélte; ágait megtépázta, fejletlen terméseit leszaggatta.
Néhány órával később, az öregasszony lassú, gondos mozdulatokkal gereblyézte össze a földre hullott, éretlen termést. Majd megállt, hogy kinyújtóztassa kissé elgémberedett derekát, és közben felnézett a fára. Az ágak közt megbújva még mindig elő-előmosolygott néhány gyümölcskezdemény.
– Éppen egy szép kosárra való körte lesz belőle – nyugtázta kedélyesen Márika. – Hogy örülnek majd neki a fiamék, ha eljönnek a nyáron látogatóba!
Aztán derűs szívvel gereblyézett tovább, és örült, hogy nem kell a befőzéssel bajlódnia. Mert még a tavalyi befőtt is ott állt a spájzban, nem kívánta senki. Hiszen a mostani időkben már télen is árulnak friss gyümölcsöt a boltban, s a friss gyümölcs, még ha külhoni is, jobban esik a mai embernek, mint a házi, szirupos lében főtt nyári eltevés.

A körték lassan hízni, növekedni kezdtek. Az eső táplálta, a tüzes nap édesítette őket. De mielőtt még teljesen beérhettek volna, újabb vihar csapott le a kis udvarra. Sötét, zord fellegek haragos morgással változtatták éjjé a napot, és jéggel verték a jobb sorsra érdemes földet.
A jégverés a körtefára is lesújtott, és terméséből csupán egyetlen szemet hagyott.
Márika később kötényébe gyűjtötte az éretlenül lehullott gyümölcsöt, és félbevagdosva a tyúkok elé szórta.
– Látjátok, kiscsibéim – szólt kedvesen a jószágokhoz –, milyen szerencsések vagytok? Igazi csemegét hoztam ma nektek.
Aztán visszaballagott a körtefához, és gyönyörködve nézegette az elárvult körtét.
– A kisunokámnak éppen jó lesz majd kóstolónak – mondta mosolyogva. – Egy hét múlva jönnek a fiamék, addigra ez is megérik.

A hét eltelt, s a körte szépen besárgult, megérett a fán. Márika fia viszont csak telefonon jelentkezett. Közbejött neki valami fontos munka, ami miatt nem tudtak eljönni, talán majd a jövő hét végén…
„A körte is szép piros lesz addigra” – gondolta az öregasszony.

A körte aztán valóban megpirosodott, s szerencsére semmi baj nem érte, de a vendégek a következő hétvégén sem érkeztek meg.
Hétfő délelőtt Márika éppen a postáért ballagott ki a kapuhoz, amikor váratlanul rosszul lett, és összeesett. A szomszéd észrevette, és rögtön átszaladt hozzá.
Az asszonynak a szíve szorított nagyon, és a levegőt is nehezen szedte, de kis segítséggel be tudott menni a verandáig, ahol aztán kedves karosszékében megpihenve már nyugodtan várta az orvost, akit a szomszéd hívott ki hozzá.
A fiatal doktor hamar megérkezett, megvizsgálta Márikát, de nagy bajt nem talált, csak egy kis időskori elgyengülést emlegetett. Az asszony ráncos kezét az ő erős markában tartva kedvesen elbeszélgetett vele, és megígérte, hogy másnap is benéz hozzá. Pihenést írt elő számára, majd indulni készült, de Márika megállította:
– Doktor úr! Fogadjon el tőlem valamit, amiért ilyen figyelmes volt velem!
– Nem kérek én semmit magától – szabadkozott az orvos. – Fizetést kapok én ezért.
– Ej, fiam – dorgálta őt szeretettel mosolyogva Márika –, a fizetést a munkájáért kapja, de én a kedvességét akarom meghálálni. Nézze csak! – mutatott a körtefára. – Van azon a fán egy szép, érett körte. Tegyen engem boldoggá: szakajtsa le, és egye meg! Mert lám, csak nem teremhetett, s maradhatott az meg idáig mindhiába.

Budapest, 2009. szeptember

 

18 hozzászólás

L. Éva

Ez azért enyhén szólva némileg komikus. Ebben az írásban úgy van tálalva az öregasszony és a fia viszonya, mintha a fiú gonosz gaztevő lenne, amiért nincs ideje ellátogatni az öreganyjához minden évben legalább egyszer. Kíváncsi lennék, hogy aki ezt a szösszenetet összehozta vajon tisztában van-e azzal milyen irtózatos mennyiségű munkája van egy mai modern embernek, aki nem vidéken unatkozik gyümölcsöt termelgetve és veteményezgetve. Én például egy budapesti nemzetközi nagyvállalat egyik menedzsere vagyok, vezető rangban, nap mint nap fontos döntéseket kell meghoznom, és meg kell hogy mondjam marhára nincs időm az ilyesmire. Szerintem nemcsak nekem, de a legtöbb embernek egyszerűen nincs kapacitása, ideje, stb. arra, hogy szarkalábas öreglányokat látogassanak maradék szabadidejükben, akik ráadásul a semmi közepén laknak. Egyszerűen hihetetlennek találom, hogy senki nem veszi a fáradságot, hogy megemlítse, egy igen hírneves, nemzetközi cég vezetőségbeli tagjai milyen nehézségeken mennek át, amikor munkaerőt válogatnak: a. teszem azt egy kismama azonnal elmegy és még a gyerek születése után három hónappal sem akar visszatérni a céghez, mert ugye a kölyke milyen "aranyos" b. van olyan aki egy évvel azután hogy felvettem a céghez, fogja magát és megbetegszik, lehetőleg rákban persze, hogy minél nagyobb bosszúságot és fejtörést okozzon nekünk, menidzsmentnek, akik annak idején jóhiszeműen felvettük őt! c. a cégek vezetőinek nincs kapacitása az emberek pátyolgatására függetlenül attól rákosak-e, betegek-e vagy sem, főleg azokéra nem, akik nem az elvárt standardnek megfelelően teljesítettek a munkájukban. Nem igazán értem, miért nem írja már meg valaki a mi problémáinkat is, menedzseri oldalról, miért mindenki a kismamák és vénasszonyok lelkének ápolásával van elfoglalva (ők már amúgy is rengeteg szimpátiát kapnak). Miért nem foglalkozik senki a mi lelki világunkkal?? Egyébként a főszereplő jellemrajzát is érzelgősnek találom, nem is beszélve arról, hogy megbetegszik és ezzel elképesztő mennyiségű főfájást, anyagi kiadást és lelkiismeretfurdalást okoz azoknak, akik egész életükben szerették és gondozták őt. És amikor a legvégén egy körtével akarja kiszúrni a vénasszony a másik szereplő szemét, na ettől dobtam egy hátast. Remélem, ezt nem gondolta komolyan a kedves írónőasszony, vagy csak amolyan humoros lezárásnak szánta. Egy körtének abszolút semmilyen anyagi értéke nincs és felháborítóan csekély honorárium annak számára, akinek az életét köszönhet. Az írás hemzseg az ehhez hasonló triviális elemekkel, megtévesztő, hamisnak kikiáltott igazságokkal. De mondom, engem az aggaszt és keserít el leginkább, hogy egy szó sem esik a másik oldalról, a vezetők és menedzserek napi nehézségeiről. Kíváncsi vagyok mikor írja emg már valaki azokat is...

juditti

Köszönöm, Ági. Smile

Anonymous

Megható történet....
... mesei elemekkel átszőtt, s mégis hűen ábrázolja a valóságot....

Nagyon szép!

Itt is gratulálok! Smile Ági Smile

juditti

Kedes Enikő, köszönöm a figyelmedet és az elismerésedet. Smile

Enikő

Kedves Juditti!

Most találtam rá az oldaladra és nagyon szeretem olvasgatni. Ez a történet pedig különösen megható! Gratulálok mindegyik művedhez!

juditti

Köszönöm az elismerést, Szani.

Valahogy az én fejemben a "nem hiába" és a "nemhiába" egy kicsit más jelentést hordoz. Amikor megírtam ezt a történetet, inkább azt gondoltam, hogy külön írom, most viszont, miután felhívtad rá a figyelmemet, felülbíráltam korábbi álláspontomat, és az egybeírás mellett döntöttem.

Szakáli Anna

Bocs, a nemhiába az itt nem egy szó?! Az előbb elfelejtettem jelezni....

Szani

Szakáli Anna

Igazi, szép és kerek elbeszélés!

Szépirodalom, amilyenre a szívem vágyakozik....

Üdv: Szani

Könyvrendelés